Nagy szomorúság ért karácsony előtt. Erdélyi káposztafőző fazekam feladta, nem akart tovább szolgálni. A káposzta glédában állt hússal betöltve sorsára várva, amikor a cserép alját zsírozni kezdtem, egy reccsenéssel jelezte, hogy vége, nincs tovább…
Ma sem értem, hogy válhatott el az alja. Lehet, hogy észrevétlenül valamihez koccanthattam? Nem emlékszem.
Nem volt szívem megválni tőle, a kertbe egy tuskóra állítottam. Ha beköszönt a tavasz feltöltöm földdel és napraforgót ültetek bele. Jó szolgálatot tesz majd, mert a növény szárát nem engedi megtörni a szélnek.
Kétségbeesve kerestem a lehetőséget, hogyan pótolhatnám a kedvenc edényemet. Hirdettem több apróhirdetési oldalon. Vártam türelmesen, miközben reménykedtem, hogy lesz még nekem...
Feladni készültem, amikor megtörtént a csoda. Csengett a telefon tegnap. Ismeretlen vonalas számot mutatott a kijelző a mi körzetünkből. Arra gondoltam, talán egy régi barát. Mikor felvettem egy kedves hang arról érdeklődött én keresek káposztafőzőt? Örömmel válaszoltam. A fiatalasszony elmondta, hogy a nyáron Korondról hozták, még nem használták, ha megegyezünk, eladnák. Mikor rákérdeztem hol laknak, mert látom, közelben lehetnek a körzetszám szerint. Természetes egyszerűséggel diktálta a címet. Döbbenten hallottam, hogy egy városban élünk. Már csak a részletek voltak hátra. Két telefon váltással ezt is megoldottuk. Az űrmérték kivitelezés, és a találkozás megbeszélése is megtörtént.
Ebéd után került sor a nagy találkozásra. Kedves, fiatal édesanya várt arany szőke angyalarcú mosolygós kis hercegével.
Amint bemutatták az edényt a szívem kalimpálni kezdett. A csodába, ez meg, hogy lehet?
Harmadik emeletre felcaptattam, a szívem még sem rendetlenkedett, pedig, igen fogyott a levegő körülöttem, amint  egyre magasabbra értem.
Meglátni és megszeretni… Hát tényleg van ilyen? Kérdezhetném magamtól, ha nem éltem volna át nem is oly rég az élményt.
Gömbölyded formája, méltóságteljes zöldje, szépen ívelt mintájának cirádája... No, és az éke! Az egyik fülénél az anyajegye díszeleg: „Korond” A másik füle felett a fazekas névjegye olvasható: Józsa János.
Óvatosan, végig simítottam és gondolatban így szóltam.
- Akarsz-e velem jönni, jóban, rosszban nekem szolgálni?
- Igen, születésem óta erre vártam. –véltem hallani a választ.
Megígértem én is, vigyázok rá, és óvom majd mindentől, nehogy baj érje.

A korrekt árban megegyeztünk, fizettem és boldogan öleltem magamhoz az angyalok ajándékát.
Mert, ugye az még sem lehet véletlen, hogy a fiatal anyuka megnyit egy országos hirdető oldalt, csak úgy nézelődve, és a több ezer hirdetés között, az én "keresésembe" botlik.
Az sem véletlen, hogy pont nekik van olyan tárgyuk, amit keresek. A nyáron egy erdélyi kiránduláson megtetszett a szép cserép, és megvásárolták, de soha nem használták, díszként szolgált a konyhájukban.
Az sem lehet véletlen, hogy egy városban élünk.
Ugye más is úgy gondolja, hogy ez az angyalok műve volt, bizonyíték arra, hogy szeretnek bennünket, és így szereztek örömet…

Köszönöm nekik!

.
  saját fotók
kapcsolódó cikk: http://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&postid=794766