Szigorúbb erkölcsi kapaszkodókra lenne szükség

Magyar hang

Pár évvel ezelőtt, a városka főterén való nézelődés után elgondolkodva indultam a Pinka patak felé. Magamban arra kerestem, de nem találtam magyarázatot, hogy annak idején Őrvidékünk milyen alapon került osztrák tulajdonba.
A néptelen utcácska végén jártam, pár lépésnyire a kiszemelt padtól, amikor megálltam és rágyujtottam. Ekkor, a mellettem haladó gépkocsiból, gyors fékezés után kiszállt egy kifogástalanul öltözött, idősebb férfi és rámripakodott, hogy nem illik, sőt nem szabad az utcán dohányozni. Örüljek, hogy nem büntetett meg, mert a törvényüket ismernem kellene, ha ott tartózkodom.
Ez a kis történet azért jutott eszemben, mert tegnap a Székesfehérvári Városi Bíróságon jogerősen mentették fel azt a 2008-ban állandó lakáscímként  Sukorora bejelentkezett idegen állampolgárságú személyt, aki életvitelszerűen soha nem tartózkodott ott. Az ügyeskedő telekcserével, közirat-hamisítással vádolt azzal védekezett, hogy téves hitben élt, sőt, abban is hagyták, mert nem tudta, hogy itt így kell élni.
Idáig úgy tudtam, a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak, vagy mégsem? A kettős mérce csak a káoszt növeli. Nálunk. Máshol foggal-körömmel, hetedizigleni bosszúval torolják meg törvényeik megsértését.
Például próbálnék én rántott sertéskarajt, tarját árulni a Közel-Keleten, arra hívatkozva, hogy nem ismerem ezen étkek tiltását. Eldózerolnának.
Vagy: Bécsben - az előző kormány ígérete szerint - kávéházat venni. Szembe röhögnének, hiszen mindenki tudja, hogy ez szinte lehetetlen idegen számára. Generációk viszik tovább az üzletet, kivűlről jöttet mosogatásra, maximum felszolgálásra használják. 
Védik szokásaikat s őket szigorú törvényeik.
Pedig Európában másodikként Magyarország foglalta össze példamutatóan törvénytárban a szabályokat. 1222-et írtak akkor, nem kellene újra elővenni s tanulmányozni?

Viola Anna 
 
Kép: Tóbiás Klára szobrászművész tűzzománca