Veni, vidi, vici..., vagyis jött, látott,
győzött a múlt század közepén, hogy Csóka Jánosné Sasvári Gizella első
zalai hölgyként kijuthasson egy olimpiára, nevezetesen az 1960-as római
ötkarikás játékokra. Az atlétikai középtávfutás nagykanizsai születésű
és a dél-zalai város egyik klubjából, nevezetesen a Nagykanizsai Bányász
SC-ből az olimpiai küldöttségbe bekerült sportoló hölgy november 13-án
ünnepli 80. születésnapját. Az évek gyakorlatilag úgy száguldottak el
azóta, amilyen gyorsan ő is rótta a stadionok „oválpályáin” a – 800 –
métereket, de sikere azóta is örök szűkebb pátriánkban.
Hiszen azt se felejtsük, hogy a római
Stadio Olimpico pályáján hetedik helyezést ért el 800 méteres
síkfutásban. Magyarország akkor 180 sportolóval képviseltette magát a
tizenhetedik nyári játékokon, melyen huszonheten voltak nők, köztük
Sasvári Gizella – Nagykanizsáról. A helyzet akkor sem volt egyszerű,
lévén gyakorlatilag négy esztendővel volt az ország az 1956-os események
után, számos sportoló akkor már javában a határon túl kereste (már nem
is mindig sportbéli) boldogulását, akik viszont a hazai viszonyok között
készültek, sportbéli teljesítményükkel bizonyítani kellett a nagyvilág
felé, hogy Magyarország akkori rendszere kiváló kvalitású embereket ad
az örök időknek. Így az Örök városban is...
Sasvári
Gizella eredményét akkor tudjuk értékelni igazán, ha az adott korszak
magyar sportjának egészét vesszük górcső alá. A fővárosi klubok
iszonyatos mértékben uralták az élet ezen szegmensét és nagy szó volt
bekerülni például a római csapatba. Hogy mindez miként sikerülhetett,
arról így emlékezett olimpikonunk:
„Egy vidéki sportolónak akkoriban talán még nehezebb volt felvennie a versenyt a fővárosiakkal... Nekem is állandóan bizonyítanom kellett. Ugyanakkor viszont a pestiek előtt egy-egy kiugró eredmény után szabaddá vált a válogatottba vezető út. Lehet, hogy csak beképzeltem, de mindig úgy éreztem: nem bíznak bennem igazán. S ez bizony károsan befolyásolta eredményeimet” – fogalmazott anno a Zalai Hírlap hasábjain Sasvári Gizella.
Magára az olimpiára így emlékezett: „Boldog voltam, hogy kijutottam a legrangosabb sportviadalra, de ugyanakkor szinte megbénított a felelősségérzet. Coubertin báró szerint ugyan nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos, én azonban igazolni akartam: megérdemeltem a kiküldetést.”
Az előfutamában a nagykanizsai atléta második helyen biztosította be helyét a fináléban úgy, hogy a papírforma alapján nem számára jósolták azt a döntőbeli helyet. Ahol... „A döntő két percéről nem sokat tudok mondani. Arra emlékszem csak, hogy idegességemben - életemben először és utoljára – kiugrottam. S emiatt – középtávon ez ritkaság – újra kellett indítani a mezőnyt. Az elő körben, sőt a második feléig közvetlenül a vezetők nyomában futottam. Az utoló 150 méteren azonban már nem tudtam velük lépést tartani. Nem is csoda, hiszen erőnlétileg sohasem álltam valami jól, ráadásul a verseny napján egyetlen falatot sem tudtam lenyelni... Ha a legjobb eredményemet megfutom, hatodikként pontot szerezhettem volna. A 2:08.0-val meg kellett elégednem a hetedik hellyel.”
A nyolcas ezúttal is élete egy fontos száma lett, igaz, ezúttal nem időeredményében. Isten éltesse Nagykanizsa olimpikonját!
(Béres Sándor gyűjteményének felhasználásával.)
Polgár László
Sasvári
Gizella eredményét akkor tudjuk értékelni igazán, ha az adott korszak
magyar sportjának egészét vesszük górcső alá. A fővárosi klubok
iszonyatos mértékben uralták az élet ezen szegmensét és nagy szó volt
bekerülni például a római csapatba. Hogy mindez miként sikerülhetett,
arról így emlékezett olimpikonunk:„Egy vidéki sportolónak akkoriban talán még nehezebb volt felvennie a versenyt a fővárosiakkal... Nekem is állandóan bizonyítanom kellett. Ugyanakkor viszont a pestiek előtt egy-egy kiugró eredmény után szabaddá vált a válogatottba vezető út. Lehet, hogy csak beképzeltem, de mindig úgy éreztem: nem bíznak bennem igazán. S ez bizony károsan befolyásolta eredményeimet” – fogalmazott anno a Zalai Hírlap hasábjain Sasvári Gizella.
Magára az olimpiára így emlékezett: „Boldog voltam, hogy kijutottam a legrangosabb sportviadalra, de ugyanakkor szinte megbénított a felelősségérzet. Coubertin báró szerint ugyan nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos, én azonban igazolni akartam: megérdemeltem a kiküldetést.”
Az előfutamában a nagykanizsai atléta második helyen biztosította be helyét a fináléban úgy, hogy a papírforma alapján nem számára jósolták azt a döntőbeli helyet. Ahol... „A döntő két percéről nem sokat tudok mondani. Arra emlékszem csak, hogy idegességemben - életemben először és utoljára – kiugrottam. S emiatt – középtávon ez ritkaság – újra kellett indítani a mezőnyt. Az elő körben, sőt a második feléig közvetlenül a vezetők nyomában futottam. Az utoló 150 méteren azonban már nem tudtam velük lépést tartani. Nem is csoda, hiszen erőnlétileg sohasem álltam valami jól, ráadásul a verseny napján egyetlen falatot sem tudtam lenyelni... Ha a legjobb eredményemet megfutom, hatodikként pontot szerezhettem volna. A 2:08.0-val meg kellett elégednem a hetedik hellyel.”
A nyolcas ezúttal is élete egy fontos száma lett, igaz, ezúttal nem időeredményében. Isten éltesse Nagykanizsa olimpikonját!
(Béres Sándor gyűjteményének felhasználásával.)
Polgár László
2012-11-13 08:22:00


.gif)