Veni, vidi, vici..., vagyis jött, látott, győzött a múlt század közepén, hogy Csóka Jánosné Sasvári Gizella első zalai hölgyként kijuthasson egy olimpiára, nevezetesen az 1960-as római ötkarikás játékokra. Az atlétikai középtávfutás nagykanizsai születésű és a dél-zalai város egyik klubjából, nevezetesen a Nagykanizsai Bányász SC-ből az olimpiai küldöttségbe bekerült sportoló hölgy november 13-án ünnepli 80. születésnapját. Az évek gyakorlatilag úgy száguldottak el azóta, amilyen gyorsan ő is rótta a stadionok „oválpályáin” a – 800 – métereket, de sikere azóta is örök szűkebb pátriánkban.

Hiszen azt se felejtsük, hogy a római Stadio Olimpico pályáján hetedik helyezést ért el 800 méteres síkfutásban. Magyarország akkor 180 sportolóval képviseltette magát a tizenhetedik nyári játékokon, melyen huszonheten voltak nők, köztük Sasvári Gizella – Nagykanizsáról. A helyzet akkor sem volt egyszerű, lévén gyakorlatilag négy esztendővel volt az ország az 1956-os események után, számos sportoló akkor már javában a határon túl kereste (már nem is mindig sportbéli) boldogulását, akik viszont a hazai viszonyok között készültek, sportbéli teljesítményükkel bizonyítani kellett a nagyvilág felé, hogy Magyarország akkori rendszere kiváló kvalitású embereket ad az örök időknek. Így az Örök városban is...
Sasvári Gizella eredményét akkor tudjuk értékelni igazán, ha az adott korszak magyar sportjának egészét vesszük górcső alá. A fővárosi klubok iszonyatos mértékben uralták az élet ezen szegmensét és nagy szó volt bekerülni például a római csapatba. Hogy mindez miként sikerülhetett, arról így emlékezett olimpikonunk:
„Egy vidéki sportolónak akkoriban talán még nehezebb volt felvennie a versenyt a fővárosiakkal... Nekem is állandóan bizonyítanom kellett. Ugyanakkor viszont a pestiek előtt egy-egy kiugró eredmény után szabaddá vált a válogatottba vezető út. Lehet, hogy csak beképzeltem, de mindig úgy éreztem: nem bíznak bennem igazán. S ez bizony károsan befolyásolta eredményeimet” – fogalmazott anno a Zalai Hírlap hasábjain Sasvári Gizella.
Magára az olimpiára így emlékezett: „Boldog voltam, hogy kijutottam a legrangosabb sportviadalra, de ugyanakkor szinte megbénított a felelősségérzet. Coubertin báró szerint ugyan nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos, én azonban igazolni akartam: megérdemeltem a kiküldetést.”
Az előfutamában a nagykanizsai atléta második helyen biztosította be helyét a fináléban úgy, hogy a papírforma alapján nem számára jósolták azt a döntőbeli helyet. Ahol... „A döntő két percéről nem sokat tudok mondani. Arra emlékszem csak, hogy idegességemben - életemben először és utoljára – kiugrottam. S emiatt – középtávon ez ritkaság – újra kellett indítani a mezőnyt. Az elő körben, sőt a második feléig közvetlenül a vezetők nyomában futottam. Az utoló 150 méteren azonban már nem tudtam velük lépést tartani. Nem is csoda, hiszen erőnlétileg sohasem álltam valami jól, ráadásul a verseny napján egyetlen falatot sem tudtam lenyelni... Ha a legjobb eredményemet megfutom, hatodikként pontot szerezhettem volna. A 2:08.0-val meg kellett elégednem a hetedik hellyel.”
A nyolcas ezúttal is élete egy fontos száma lett, igaz, ezúttal nem időeredményében. Isten éltesse Nagykanizsa olimpikonját!
(Béres Sándor gyűjteményének felhasználásával.)
Polgár László


2012-11-13 08:22:00
forrás:http://www.kanizsaujsag.hu/