Karácsonyi gondolatok: És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék
Legtöbbünk
számára a karácsony a várva várt nagy ünnep: áhítatával, békéjével,
örömével, titokzatos csöndjével, találkozásaival, tömjénillatával,
ízeivel… Vannak, akik tartalom nélkül csak a terhet látják benne,
úgymint kötelező bevásárlások, programok vagy éppen a kirekesztettség,
az egyedüllét, az ordító szeretethiány szívbemarkoló fájdalma…
Kétségbeesett válaszkísérlet a wellness-hotelbe vagy éppen a depresszió
sötét birodalmába való menekülés.
Nekünk, keresztényeknek mit is jelent a
karácsony? Ha bennünk tiszta a kép, csak akkor tudjuk tartalommal
megtölteni az ünnepet, tudunk segíteni rokonainknak, szomszédjainknak,
munkatársainknak, jószándékú és kereső testvéreinknek!
A címben szereplő mondat az „és” szóval
kezdődik. A keresztények hite szerint Jézus születésekor nem holmi
improvizatív, unaloműző kalandba kezd az Isten. Emberi léptékkel mérve a
több ezer éves előkészítést követően érik meg az idő arra, hogy az
Isten látható alakban megjelenjék köztünk. Ezért az „és” a gondos
előkészítést köti össze a beteljesedés és a megtestesülés csodájával,
mely a megváltás, a mindent felülmúló isteni szeretet kinyilvánításának
egyik fontos állomása. Azzal, hogy a Fiú, a második isteni személy
emberré lesz, Isten visszavonhatatlanul összeköti az életét a számára
legkedvesebb teremtményével, az emberrel. Így az emberi élet nem egy
felejthető, múló kaland csupán, hanem egy örökké tartó izgalmas utazás a
teremtő és éltető Szeretet birodalmában.
Mária karácsonya már az angyali üdvözlettel elkezdődik. Az élete nem szól másról, minthogy igyekszik felnőni kimondott igenjéhez. Hűséggel, tudatosan vállalja, amit Istennek megígért. Már állapotosan, a segítő szeretettől hajtva utazik (pontosabban gyalogol) a szintén várandós nővéréhez, Erzsébethez, Ein Karembe, hogy segédkezzék a szülésénél. Majd a népszámlálási törvénynek engedelmeskedve érkezik jegyesével, Józseffel Betlehembe. Bár Betlehem József szülővárosa, hiányzik a rokonok befogadó szeretete. Se szállás, se kényelem, se biztonság. Csak istálló, bűz, trágyalé és hideg. Lehetetlen körülmények. És Mária mégis boldog, felül tud kerekedni mindezeken a nyomorúságokon, amikor a kisdedet a jászolba fektetheti. Igent mondott Isten hívására, és Isten most gyermekkel ajándékozta meg. Az angyali üdvözletkor nem kérdezett semmit, igenjében teljesen odaadta magát. Így most sem háborog, hanem részesévé válik a csodának.
Az IGE megtestesül. Isten életigenlő, teremtő szava – Legyen! – hangzik fel a világ megalkotásakor. A világ eddig is Isten jóságáról, szépségéről, hatalmasságáról, bőkezűségéről, a legkisebb részletekre való odafigyeléséről beszélt öntudatlanul. De most maga a teremtő szó, a mindeneket alkotó, mozgató és fenntartó ige, látható alakban jelenik meg köztünk Jézusban. Ehhez hasonló – bár tudom sántít a hasonlat – amikor a barátok áldozatkészsége és önzetlen szeretete látható alakot ölt a kalákában végzett munka után midőn a kész házra, vagy a raktárakba hordott learatott terményre tekinthetünk.
„Miköztünk”. Igen, nem csak egy ósdi történetet ismételgetünk évről évre. Karácsony titka ma is jelenlévő valóság. Jelenlegi állomáshelyemen, a napfényes Granadában, a Sierra Nevada hófödte csúcsai alatt, a turistacsalogató, festői városban is valami hasonlót élek át. A város jelképe a gránátalma, a gazdagság szimbóluma. Az utcákon mégis temérdek kéregető és hajléktalan. Az a piarista rendház, amelyben élek, a főként bevándorlók, családjaikat hátrahagyó afrikai menekültek, félnomád cigányok lakótelepén található, az emiatt rossz hírű Cartuja negyedben. A rendház rendhagyó módon nem önálló épület, hanem az egyik 9 emeletes ház 4. és 5. emeletén van kialakítva, egy-egy bérlakásban. A szemközti ház valamelyik lakásában póni lovakat is tartanak, nap mint nap látom, amikor legeltetik. Esténként több ház bejárata előtt tábortüzek lobbannak, amelyeknél az ott lakó szegények melegednek, mielőtt hideg lakásaikban nyugovóra térnének. Az utcán a szemetes konténerek tartalmát az éjszakai guberálók az úttestre szórják. A levegőben terjeng a drogok sajnos már számomra is ismerős illata.
Miközben zajlik az élet, nem is sejtik, hogy a ház egyik lakásában, az egyik szobában kápolna van, és benne Oltáriszentség. De valamit mégis megéreznek. Az amúgy civilben járó piaristáktól minden nap szeretetet, segítséget és törődést kapnak. Nem a messzi távolból löknek oda valami koncot, hanem vállalják, hogy közöttük élnek és osztoznak sorsukban. Ez a jelenlétük nem pusztán egy naphoz kötött, december 25-éhez, hanem a mindennapok valósága. Erre nem lennének képesek pusztán merő jószándékból. Ennek forrása a pöttöm kápolnában, a kenyér színe alatt betlehemi kisdedként rejtőzködő Jézus Krisztus kisugárzása és megerősítése. A mindennapi közös imádság hűségének jutalma az egymást elfogadni tudó szeretet, a vidám lelkület, a mindennapi szolgálatban való helytállás képessége. Ez az Isten köztünk lévő valósága. Ezt nem értheti meg más, csak az, aki képes a szeretetre, aki mer nyitni Isten felé.
Nagykanizsán is, családjaink körében is valósággá válik a szent karácsony és szállást vesz az Isten, valahányszor őszinte, tiszta, szép szeretettel, figyelemmel közeledünk a másik felé. Gyengéd, megbocsátani tudó irgalommal, türelemmel, időt nem sajnálva osztozunk a másik sorsában. A legértékesebb, amikor szeretteink mellett jut időnk, energiánk – viszonzást nem várva – azokra is, akik a fölöslegesség érzetével a társadalom peremén élnek: gazdátlanul kódorgó gyermekek, bekopogást és jó szót váró idősek, kórházi ágyon haldoklók, önhibájukon kívül vagy akár abból adódóan éhezők, rászorulók, hajléktalanok…
Tudok olyanokról, akik – persze nem csak – karácsonykor áthívják a magányos szomszédot, vagy asztalukhoz ültetik a környék egy koldusát. Esetleg meglátogatnak elhagyatott kórházi betegeket. Szeretettel bíztatok mindenkit, ízlelje meg az ajándékozó szeretet eme szintjét. Ígérem, sokkal őszintébb, mélyebb, örömtelibb lesz a karácsonya. Ezekkel a gondolatokkal köszöntöm az újság minden kedves olvasóját innét, a messzi távolból és kívánok áldott, szép karácsonyt.
Vereb Zsolt piarista
Mária karácsonya már az angyali üdvözlettel elkezdődik. Az élete nem szól másról, minthogy igyekszik felnőni kimondott igenjéhez. Hűséggel, tudatosan vállalja, amit Istennek megígért. Már állapotosan, a segítő szeretettől hajtva utazik (pontosabban gyalogol) a szintén várandós nővéréhez, Erzsébethez, Ein Karembe, hogy segédkezzék a szülésénél. Majd a népszámlálási törvénynek engedelmeskedve érkezik jegyesével, Józseffel Betlehembe. Bár Betlehem József szülővárosa, hiányzik a rokonok befogadó szeretete. Se szállás, se kényelem, se biztonság. Csak istálló, bűz, trágyalé és hideg. Lehetetlen körülmények. És Mária mégis boldog, felül tud kerekedni mindezeken a nyomorúságokon, amikor a kisdedet a jászolba fektetheti. Igent mondott Isten hívására, és Isten most gyermekkel ajándékozta meg. Az angyali üdvözletkor nem kérdezett semmit, igenjében teljesen odaadta magát. Így most sem háborog, hanem részesévé válik a csodának.
Az IGE megtestesül. Isten életigenlő, teremtő szava – Legyen! – hangzik fel a világ megalkotásakor. A világ eddig is Isten jóságáról, szépségéről, hatalmasságáról, bőkezűségéről, a legkisebb részletekre való odafigyeléséről beszélt öntudatlanul. De most maga a teremtő szó, a mindeneket alkotó, mozgató és fenntartó ige, látható alakban jelenik meg köztünk Jézusban. Ehhez hasonló – bár tudom sántít a hasonlat – amikor a barátok áldozatkészsége és önzetlen szeretete látható alakot ölt a kalákában végzett munka után midőn a kész házra, vagy a raktárakba hordott learatott terményre tekinthetünk.
„Miköztünk”. Igen, nem csak egy ósdi történetet ismételgetünk évről évre. Karácsony titka ma is jelenlévő valóság. Jelenlegi állomáshelyemen, a napfényes Granadában, a Sierra Nevada hófödte csúcsai alatt, a turistacsalogató, festői városban is valami hasonlót élek át. A város jelképe a gránátalma, a gazdagság szimbóluma. Az utcákon mégis temérdek kéregető és hajléktalan. Az a piarista rendház, amelyben élek, a főként bevándorlók, családjaikat hátrahagyó afrikai menekültek, félnomád cigányok lakótelepén található, az emiatt rossz hírű Cartuja negyedben. A rendház rendhagyó módon nem önálló épület, hanem az egyik 9 emeletes ház 4. és 5. emeletén van kialakítva, egy-egy bérlakásban. A szemközti ház valamelyik lakásában póni lovakat is tartanak, nap mint nap látom, amikor legeltetik. Esténként több ház bejárata előtt tábortüzek lobbannak, amelyeknél az ott lakó szegények melegednek, mielőtt hideg lakásaikban nyugovóra térnének. Az utcán a szemetes konténerek tartalmát az éjszakai guberálók az úttestre szórják. A levegőben terjeng a drogok sajnos már számomra is ismerős illata.
Miközben zajlik az élet, nem is sejtik, hogy a ház egyik lakásában, az egyik szobában kápolna van, és benne Oltáriszentség. De valamit mégis megéreznek. Az amúgy civilben járó piaristáktól minden nap szeretetet, segítséget és törődést kapnak. Nem a messzi távolból löknek oda valami koncot, hanem vállalják, hogy közöttük élnek és osztoznak sorsukban. Ez a jelenlétük nem pusztán egy naphoz kötött, december 25-éhez, hanem a mindennapok valósága. Erre nem lennének képesek pusztán merő jószándékból. Ennek forrása a pöttöm kápolnában, a kenyér színe alatt betlehemi kisdedként rejtőzködő Jézus Krisztus kisugárzása és megerősítése. A mindennapi közös imádság hűségének jutalma az egymást elfogadni tudó szeretet, a vidám lelkület, a mindennapi szolgálatban való helytállás képessége. Ez az Isten köztünk lévő valósága. Ezt nem értheti meg más, csak az, aki képes a szeretetre, aki mer nyitni Isten felé.
Nagykanizsán is, családjaink körében is valósággá válik a szent karácsony és szállást vesz az Isten, valahányszor őszinte, tiszta, szép szeretettel, figyelemmel közeledünk a másik felé. Gyengéd, megbocsátani tudó irgalommal, türelemmel, időt nem sajnálva osztozunk a másik sorsában. A legértékesebb, amikor szeretteink mellett jut időnk, energiánk – viszonzást nem várva – azokra is, akik a fölöslegesség érzetével a társadalom peremén élnek: gazdátlanul kódorgó gyermekek, bekopogást és jó szót váró idősek, kórházi ágyon haldoklók, önhibájukon kívül vagy akár abból adódóan éhezők, rászorulók, hajléktalanok…
Tudok olyanokról, akik – persze nem csak – karácsonykor áthívják a magányos szomszédot, vagy asztalukhoz ültetik a környék egy koldusát. Esetleg meglátogatnak elhagyatott kórházi betegeket. Szeretettel bíztatok mindenkit, ízlelje meg az ajándékozó szeretet eme szintjét. Ígérem, sokkal őszintébb, mélyebb, örömtelibb lesz a karácsonya. Ezekkel a gondolatokkal köszöntöm az újság minden kedves olvasóját innét, a messzi távolból és kívánok áldott, szép karácsonyt.
Vereb Zsolt piarista
A granadai piarista iskola aulájában
felállított Betlehem Faustino Osés nyugdíjas piarista atya alkotása.
Három évi munkája van benne. Minden évben bővít rajta. Van benne
asztalos műhely, fazekas, posztó- és halárus, granadai utcakép és
házbelső, gulya, Heródes udvara és természetesen a barlangistálló. De
helyesen nem a közepén, hanem a szélén egy félreeső helyen...
2012-12-22 07:34:00
forrás:http://www.kanizsaujsag.hu/
.gif)