Tudjuk, hogy a gyűlölet, és a szerelem egymás ellentéte, bár ez sokszor át is csap egymásba. Az ókori költő Catullus, versében is megtalálható, „Gyűlölök és szeretek, kérdezd tán, miért teszem én ezt./ Nem tudom, érzem csak: Kettészakít ez a kín” (Devecseri Gábor fordítása)

Gyakorlatban láthatjuk, hogy rendkívül erős érzés mindkettő. A nemrég még szerelmesek, elkezdik gyűlölni egymást, látszólag minden ok nélkül.

A gyűlölet másképp is kialakulhat, emberek, embercsoportokat kezdenek gyűlölni egymást. Érdekes anomáliával találkoztam, pszichológiai tanulmányaim során. Amikor anyagot kerestem, a gyűlölettel kapcsolatban, gyakran találkoztam, az antiszemitizmus példáját bemutató tanulmányokkal. Ezt idáig meg is értettem, de amit még felfedezni véltem, más témához keresett anyagban, mindig olyan képekkel futottak össze, ahol az arabokat mutatott be, negatív megvilágosításban, viszont soha nem olvastam, hogy a zsidóság gyűlölné az arabokat.

Talán, szeretik őket, ők nem gyűlölnek? Ezt a példát, mint manipulációs lehetőséget vetem fel. Ha mindenhol azt halljuk valakiről, vagy egy népcsoportról, hogy nem jó, galád, rossz, akkor azt nehéz lesz szeretni.

Menjünk tovább. Valaki gyűlölheti azt is, akitől fél, így alakulhat ki a gyerek gyűlölete, a szülője iránt, vagy a beosztotté, a főnöke felé. Ezek elfojtott gyűlölethez vezetnek, amelyek máshol törnek ki, előfordul, hogy az agressziót „kiváló” levezetésnek használják…

A gyűlöletnek, különböző fokozatait ismerjük.

Aki gyűlöl, az bünteti a másikat, ilyenkor a bosszút sem nélkülözi, sőt a tettlegességig fajulhat, amikor a gyűlölet szikrája lángra lobban.
Sajnos előfordul egy szélsőségessé válás esetén, ámokfutóvá, őrjöngővé válik, a gyűlölködő.
A házastársi gyűlölködésnél, megtalálható, az állandó intrika, szekírozás, kialakul, egy olyan, „se vele, se nélküle” helyzet, ami mérgezi mind a két felet.

Példa erre: Albee: Nem félünk a farkastól. című dráma.

Általában, a sikertelen ember hajlamos a gyűlöletre, mert gyermekkorában már akadályozták a céljai elérésében. A frusztráció agresszióhoz, haraghoz vezet, melyet, ha a szülő és a környezet nem old fel, vagy tovább is fokoz, akkor a gyerek, gyűlölködő kamasszá, és felnőtté válik. Ekkor beül a mókuskerékbe, melyben pörög egész életében, abban a tudatban, „ha már nem szeretnek, legalább féljenek tőlem”.
Ezek az emberek irigyek mások sikereire és féltékenyek. (Mozart és Salieri!), a nőgyűlölő férfiak, férfigyűlölő nők, fiatal gyűlölő öregek.
Mit tehetünk a gyűlölködőkkel szemben? Két megoldást ismerünk, megpróbáljuk tisztázni, a gyűlölet okát, vagy elkerüljük, távol tartjuk magunkat tőlük.
Amennyiben magunkban felfedezzük a gyűlölet legkisebb jelét, jobb, ha nem nyomjuk el, hanem megpróbáljuk kideríteni annak az okát, ha ez egyedül nem megy, kérjük szakember segítségét, hogy maradandó sérülés nélkül meggyógyuljunk.

Egy példát hozok ide, amikor a párbeszéd kizárt.

Évekkel ezelőtt publikáltam egy oldalon, ahol bemutattam egy asszonyi sorsot. Egy kórházban hagyott kislány életútját, aki intézeti nevelkedése mellett, szorgalmával sikeres ember lesz, gyönyörű hívatást választ magának. Megismerkedik egy kómában lévő baleseti sérülttel. Gondos ápolásával segíti annak felépülését. Szerelem, házasság lesz a találkozásból. Nem lehetett gyerekük, a férj „hibájából”, a házasságuk ennek ellenére egy ideig tökéletesen működött. Az asszony családra lelt, de évek múlva súlyos beteg lett. A férj ezt követően fűvel, fával csalja, kihasználja. A nő tűri, mert szereti a párját, és fél a magánytól. A kilátástalan, egyre reménytelenebb helyzetben, feléled benne a halálvágy, amivel önmagának halálos betegséget generál. Mikor, szembesül avval a  ténnyel, hogy hónapjai vannak hátra, bejelenti, elválik, mert van valakije. A férj észhez tér, tiltakozik, de az asszony hajlíthatatlan. Mikor kimondják a válást, már a halál szele meglegyinti…
Végrendeletében, volt férjét jelöli meg, majd bevonul a kórházba, ahol született, és magára hagyták, ahol dolgozott, és szerelemre lelt. Visszatért  meghalni magányosan, egy olyan osztályra, ahol a hazatérés angyala átöleli, és magával viszi a fénybe...

Szomorú sorspoggyász...
A történetre ugrottak a gyűlölködők. Szinte fél nap alatt, a legnagyobb élvezettel verték szét véleményezésekkel az egész cikket, ordenáré hangnemben egymást túllicitálva poénkodtak a halál fölött...
Ízott a gyűlölet parazsa. Nem ismerték fel az érzelmeket, a fogalmakat a sorok mögött. Az ismeretlentől félni, és támadni kezdtek, azért, hogy „tőlük féljenek”…
Másik lehetséges feltevés, hogy a gyűlölet nem a történet hatására ébredt fel bennük, hanem a személyem váltotta ki.
Mit lehet ilyenkor tenni, megbeszélni, a gyűlölet okát? Ha nem vállalja fel a másik fél. Marad a kikerülés.
Végszóban ajánlanám mindenkinek, akiben a gyűlölet tanyát ver, ne engedjék mérgezzék tovább magukat, irtsák ki annak a gyökerét maguk, vagy keressenek egy jó szakembert, akinek segítségével, egészséges ember válhat belőlük.

Kép: Boris Vanessza alkotása