Nem a társadalmi elvárásnak eleget téve, hanem saját érdekemben főzőcskézek a konyhában, fakanállal a kezemben. A serpenyőben piruló hagymát kevergetve a rádióban elhangzó hírekre is figyelek.
Immáron sokadszor állapítom meg, hogy a nagypolitikában viszont hatalmas üstökben kavarnak, a magukat kiváló szakácsoknak hívők, miközben - Gogol után szabadon - akkora öklöket mutogatnak egymásnak, amekkora embernek nem lehet.
 Jó minőségű kolbász hiányában, a darabolt paradicsomot borítom a hagymára, rá a paprikát. Ekkor hallom, hogy a sokszor tévesen arabnak nevezett perzsáknak, akiknek ugyan nincs atombombájuk, képviseltetik magukat azon a közeljövőben megrendezendő konferencián, ahol eme fegyvernem korlátozásáról főznének ki valamit. A perzsákat folyamatosan fenyegető másik állam viszont rendelkezik e fegyvernemmel, de nem egyezkedik, a térség robbanásveszélyes helyzetére való hívatkozással.
- Túl sok káliumos sót használnak, rossz vége lesz ennek. - állapítom meg magamban és óvatosan szórok belőle a lecsóra, amit őrőlt bors és tűzről egy pillanatra lehúzás után pirospaprika követ. Alaposan megkeverem a jellegzetes illatokat árasztó ételt. Kis konyhámban nemcsak én vagyok óvatos, hanem, ahogy hallom  az amerikai elnök is. Húzódozik  a III. világháborút kiváltható cselekedettől, de közeleg a választás ideje. Nagy a tét, így több mint két tucat ország fiaival aknaszedő hadgyakorlatba kezd a feszült légkörű térségben, felvonultatva a legkorszerűbb hadiipar remekeit. Férfi divatbemutatót tartanak.
Újból megkeverem a már rotyogó lecsót, de gyorsan lefedem, mert fröcsög a lé. Mint a világ minden táján az indulatok, amit a nem éppen szép színben feltüntetett Mohamed profétáról készült film váltott ki. Ez olaj volt az amúgy is lobogó tűzre, ami szintén lángba boríthatja a világot. Ám az araboknál van az olaj  túlnyomórésze. Kemény választ adhatnak elvonással, vagy nagyobb adag tűzre loccsintással.
Egyre nagyobb a gyanúm, hogy a főszakácsok nem is tudnak főzni, csak kavarni. Elsózott, odakozmált, ehetetlen a főztjük. Nem csoda, hogy éhesek maradnak, s az üres gyomrú emberek - mint tudjuk - mindenre képesek.
Közben megpuhult a paprikám is, ráütök két, felvert tojást. Még egy perc és tálalhatom a friss lecsót. Kanyarítok mellé kenyeret és neki állok enni. Elképzelem milyen békéssé válnának az asztal köré ültetett világ kavarói, az olajjal készült, könnyű ételtől, hiszen ebből vallási, politikai hovatartozás nélkül mindannyian ehetnének.
Ilyen egyszerű lenne ez fiúk! Illetve lehetne - morgok magamban  a tányér, villa és kés elmosása közben. A többit főzés közben elintéztem, ragyog a konyha, a háborús viszonyok megszűntek, áldozatok nélkül.
Pedig a konyha is veszélyes üzem, ha nem kellő a figyelem, nincs rutin és jót tenni akarás.
  
Viola Anna

 fotó: Lélek Sné Gizella