A Nagykanizsa és Környéke
Foglalkoztatási, Szociális és Közművelődési Kft. "Új szakma, új esély"
projektzáró konferenciájára került sor a napokban, melynek keretében
ismertették a 20 hónapos időintervallum során megvalósult eredményeket
és elgondolásokat.
A projekt támogatását 100 százalékban az
ESZA Nonprofit Kft. biztosította, melynek összege 76 millió forint volt.
Ez egy szakmát adó képzési programot is magában foglalt, s öt
helyszínen 10 település (Surd, Hahót, Felsőrajk, Sormás, Nagykanizsa,
Pötréte, Alsórajk, Belezna, Liszó és Nemespátró) lakóinak bevonásával
valósították meg. A majd 90 személyből 81 OKJ-s bizonyítványt szerzett. A
tanfolyam résztvevői regisztrált munkanélküliek és olyan inaktív
személyek voltak, akik már nem is szerepeltek nyilvántartó
adatbázisokban.
Szóljon hozzá!
A célcsoport targoncavezető,
raktárkezelő, motorfűrész-kezelő és számítógépes adatrögzítő képesítést
szerezhetett. Az oktatáson belül volt önismereti tréning,
kommunikációs-konfliktuskezelő tréning, de digitális írástudás program
és álláskeresési tréning is szerepelt a projekt tartalmában.
Az első képzési blokk még Surdon 2011. április 5-én, a második 2011. július 7-én Nagykanizsán, míg a harmadik 2011 októberében Sormáson indult. A negyedik és ötödik csoport már az idei évben rajtolt Hahóton, illetve Felsőrajkon és a szakembergárdát a Felnőttképzési, Pedagógiai és Humán Szolgáltató Kft. biztosította. Rajtuk kívül három szociális munkás segítette elő a képzések zavartalan menetét, s írószer-, valamint élemiszercsomagokkal igyekeztek a célcsoport tagjainak mindennapi kiadásait csökkenteni.
A záróprojekt keretében több előadás is elhangzott, melyek közül például Czmerk József, a helyi munkaügyi központ kirendeltségvezetőjének beszámolója az itteni vonzáskörzet foglalkoztatási helyzetéről, illetve arról szólt, hogy az álláskeresők munkába állását milyen szolgáltatásokkal segíthetik elő.