Emlékmű a Recski Munkatábor bejáratánál


1996-ban, a Történelmi keresztutak című könyv megjelenésekor beszélgettem először, az azóta elhunyt Benkő Zoltánnal. Akit érdekel a  múlt század viharos történelme, s az akkor éltek sorsa szíves figyelmébe ajánlom a Magyar Fórumban megjelent írás rövidített változatát - ami ma is időszerű.
Bűnösebbnek tartotta a Kádár-rezsimet, mert teljesen korrumpálta az oszágot, mint a Rákosi-rendszert, ahol legalább tudták, hogy ki hova tartozott - vallotta Benkő Zoltán, az egykori recski rab.
A szabad véleménynyilvánítást ösztönző, polgári családban felnőtt író korán felismerte a társadalmi események ellentéteit, a visszásságokat, amelyeket élete során nyíltan szóvá is tett. Lett belőle elég baja...
Irtózott az "izmusoktól", mert rájött, hogy a diktatúrák célja mindig azonos: az emberek brutális irányítására törekvés, ám a hatalom megtartásának és a zsarnokság állandósításának praktikáit Pierre J. Proudhon fogalmazta meg a legidőtállóbban a XIX. században. S hogy  ez mennyire igaz, ma is bőrünkön érezhetjük, de ne szaladjunk előre az időben.
1941. végén, egyetemi hallgatóként viszonylagos békében vitatkozhattak még a kari szervezetekben, a Turul Szövetségben éppúgy, mint a katolikus egyletekben.
1943-tól azonban a szavak helyébe tettek léptek, és a zűrzavaros korszakban az ellenállás is különös volt. Benkő Zoltán erről az időszakról kérdeztük.
- Ön részt vett a Magyar Királyi Fővezérség Különleges Alakulatának tevékenységében, amely az illegális baloldali ellenállási csoport és a széljobboldali ellenállási különítmény egyazon parancsnokának, Mikó Zoltán vezérkari százados irányítása alatt állt. Hogy is volt ez?
- Magyar tragédia, hogy egy ördögi rendszert kellett elűznünk egy másik segítségével. Azt a kettősséget, amely a Mikó-csoportot jellemezte, a sajátságos magyar viszonyok hozták létre, hiszen a nagyhatalmak között őrlődő kis ország csak akrobatikus kisérletek révén tudta a túlélést garantálni. Ezt a szovjet titkosszolgálat sem értette meg. Mint kémgyanús, fasiszta csoport tagjait 1945 márciusában, géppisztolyos  kísérettel szállítottak bennünket a "Hűség Házába", az Andrássy út 60-ba, ahol az ÁVO elődje rendezkedett be akkoriban. Ott számos, volt nyilas verő- és keretlegényt foglalkoztattak újra, hiszen a "szakma" módszertana azonos maradt. Rákosi félreállított ellenfele is ott irnokoskodott,  Demény Pál, aki történetünket elmondta a szintén illegalitásból ismert nyomozónak, így rövidesen szabadulhattunk.
Mikó Zoltánt  Odesszában végezték ki a szovjetek, mert Raoul Wallenberg révén tudott a Katynban történtekről és a lengyel katonatisztek kivégzésének krülményeiről. Ezért esett áldozatul Kudar csendőrezredes is, aki segítséget nyújtott a dokumentumok összegyüjtésében.
- 1948-ban önt, mint a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek elnökségének tagját újra letartóóztatták, mert a szervezeten belüli baloldali blokk felmondása után a kisgazda Kovács Imrében nemzetközi agrárifjúsági konferenciát hirdettek meg Budapesten. Ezzel mi  bajuk volt a kommunistáknak?
- Az, hogy a diák- és ifjúsági mozgalmak mindig a nagypolitika előszobáját jelentik. "Aki tudott robbantani 1944-ben, az tud utána is, és így a nép ellensége" - mondták pofonok kíséretében az ifjúságpolitikai  kirakatperre készülők, akik összeesküvés és hazaárulás vádjával már letartóztatásunk pillanatában tudták, hány halálos ítéletnek kell születnie.
Amikor ügyvéd bátyám megkérdezte az ÁVH-s Décsi Gyulát - aki számos rokonát is elvitette -, hogy hányadrendű vádlott leszek, Décsi cinikusan így válaszolt: 'harmad- vagy negyedrendű".
Ám Mindszenty József bíboros perének előkészítése majd a Rajk-ügy lekötötte a nyomozó apparátust, így a mi perünk elmaradt és ítélet nélkül internáltak Kistarcsára.

Viola Anna

 Képforrás:Wikipédia