A Mindenki Háza nagytermében megtartott ünnepi program résztvevői Dömötörffy Sándor egyesületi elnök megnyitóját követően irodalmi műsort hallgattak meg a miklósfai Női Kórus és a helyi iskolások előadásában, majd Dr. Kotnyek István életútját vetített képekkel idézte fel Tulman Géza pedagógus:
„Dr. Kotnyek István 1940. december 23-án született Kotnyek Ferenc földműves és Kalamász Mária gyermekeként Somogyszentmiklóson.
„Arról a történelem tehet, hogy azóta is
itt, ugyanazon a telken lakván Zala megyébe került, miklósfai, majd
1982-től nagykanizsai lakos lett. Szülei a helybéli általános iskola
befejezése után, az ő életük folytatását remélve, a nagykanizsai
Mezőgazdasági Technikumba íratták be. Itt érettségizett és szerzett
technikusi oklevelet 1959-ben.
Amiért innen a Pécsi Tanárképző Főiskolára jelentkezett, hosszabb kifejtést igényelne. Annyit azonban elmondhatunk, hogy tizenvalahány évesen számára az addig látott magatartási minták, életvitel-követések közül kettő volt elfogadható: a szülőké és az őt tanítóké. A szülőkét már nem választhatta, a tanítókéhoz még ragaszkodhatott. Így a tanári hivatást választotta. 1963-ban szerzett nappali tagozaton biológia-, földrajz-, mezőgazdaságtan szakos tanári oklevelet. A tanári pályát a Nagyrécsei Általános Iskolában kezdte. Kikerülve Nagyrécsére nagyon hamar találkozott az egyik legégetőbb pedagógiai problémával, a hátrányos helyzettel. A kép tovább élesedett, amikor meglátta a gyerekeket, megtudta, hogy sokan járnak be sárban, télben a környező, akkor még lakott pusztákról, szőlőhegyekről. Külön figyelmet szentelt a roma gyermekek helyzetének is. Észrevételeit egy tanulmányban is megfogalmazta. A közzétett anyag nagy figyelmet váltott ki, aminek eredményeként 1970-ben a Zalai Gyermek és Ifjúságvédelmi Hetek rendezvényeinek egyik előadója lett. Itt már nemcsak a látható és láthatatlan problémák ismertetésére került sor, hanem egy stratégia kidolgozásával a problémák enyhítésére is kísérletet tett. Így született az ország, sőt Európa első cigánykollégiuma Csapiban, 1973-ban. Az esélyegyenlőséghez való közelítést szolgáló pedagógiai programot több országban, Svédországban, Japánban, Szlovéniában, Németországban is tanulmányozták, vagy vették át.
Ahhoz, hogy 26 évesen már tanfelügyelővé nevezték ki, biztosan hozzájárult az is, hogy akkortájt kevés képesített (főként nappalin végzett) tanár dolgozott a nagykanizsai járás iskoláiban. Talán a gyerekekkel elért eredményeknek is köszönhetően került a Nagykanizsai Járási Tanács (Városi Bizottságának) Művelődésügyi Osztályára. Az állás elfogadásában az is közrejátszott, hogy így lehetőség kínálkozott a főiskolát kiegészítendő egyetemi továbbtanulásra is. 1973-ban a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett pedagógia szakos oklevelet, majd ugyanitt doktorált 1976-ban.
Ez az időszak egybeesett azzal, hogy a 70-es évek jelentős változásokat hoztak Zala megye tanügyében. Így lett nagy rábeszélést követően 1971-ben, 31 évesen a Nagykanizsai Járási Hivatal Művelődésügyi Osztályának vezetője. Ebben elmondása szerint a legjobb az volt, hogy óriási viták után tehették, amit a legjobbnak gondoltak, és ezt komoly elemzésekkel is alátámaszthatták.
Az életút közbülső állomásai: a házasságkötés, a gyerekek és az unokák. 1965-ben kötötte össze életét Sárvári Máriával, két gyermekük született Judit és Eszter. Felesége és most már mindkét gyermeke is pedagógus, valamennyien Nagykanizsán tanítanak.
Minden nap mesélt a gyermekeinek, soha nem múlhatott el este mese nélkül. Ezeket a meséket ő maga írta, ezért 60. születésnapjára lányai megrajzolták és megírták kedvenc meséjét: A nagy kerek erdő meséit, melynek kis rajzai ténylegesen a valóságban körülötte levő személyeket, állatokat ábrázolták.
Türelemmel viselt hosszú betegség után életének 69. évében 2009. november 12-én hunyt el.”
Az ünnepi köszöntők sorát egész Nagykanizsa tiszteletét hozva, és a polgármestert képviselve Balogh László, az OKISB elnöke kezdte. Személyes ismerőseként, mint példaembert emlegette Dr. Kotnyek Istvánt. Példaembert tanárságában, oktatási vezetőként Zala megyében. „Emlegethetjük példaemberségében neveléstörténészként is, hiszen a kanizsai gimnázium történetét 1920-tól a rendszerváltozásig ő írta meg, de ne felejtsük a szőlészt, borászt, kertészt sem, mert ez is összefügg a pedagógus mivoltával. Azt mondják, ahogy a kertészt a csemetefához fűzi valamiféle belsőséges viszony, így van ez a pedagógus és a gyermek közötti viszonnyal is. Mégiscsak a legfontosabb, hogy lokálpatrióta, példaember, és így lehetett díszpolgár is. Így lehet neki emlékműve. Pozitívan tudott gondolkodni betegségében és egészségében is. Szerénysége tiltakozna az ellen, hogy szobrot állítsanak neki, de örülne annak, hogy egy olyan erős közösség részese, kovásza, sója lehetett, és még most is az, mint a Miklósfaiak”.
Dr. Pálfi Dénes elnök, nagymester, a Da Bibere Zalai Borlovagrend vezetője Kotnyek Istvánra, csupa nagybetűvel az EMBER-re, az utolsó zalai néptanítóra emlékezett. A szakmával kapcsolatos történeteit elevenítette fel ezen a szép napon. Mint hangsúlyozta, elsők közt volt, aki kertbarát kört és borbírálatot szervezett Miklósfán. Nem azért tette, hogy érdemeket szerezzen vele, hanem azért, hogy segítse embertársait, akik fáradságos munkával megtermelték a jó bornak való alapanyagot, de technikai hiányosságaik voltak a bor készítésében, gondozásában. Azáltal, hogy a termelőkkel itt helyben mindezt megismertette, a munkájuk gyümölcse élvezetesebb és eredményesebb lett. Kotnyek István munkatársa lehetett, amikor a Zala Megyei Pedagógiai Intézetet vezette. De kenyeres pajtása is volt, hiszen amíg kanizsai osztályvezető volt, és hetente Zalaegerszegre utazott, soha nem mulasztotta el betérni a Pölöskei Fajtakísérleti Állomásra, és akkor mindig hozott egy-egy igazi kenyeret, ahogy ő mondta, mert Miklósfán sütik az igazi kenyeret. „Az sem véletlen, amikor egy jóízű kenyér van a kezemben, az íze és illata Pistára emlékeztet. Kedves, mosolygós, jóságos, derűs alkata nemcsak márványba faragva marad továbbra is köztünk, hanem szobor nélkül is megmarad emlékeinkben, gondolatainkban.” Végül megköszönte, hogy ismerhette, hogy barátja, rendtársa lehetett, és külön kiemelte, hogy somogyi létére mennyit tett a zöld Zaláért. „Nemcsak pedagógus voltál, hanem az eukarisztia embere is, mert eukarisztia kenyér és bor nélkül nincs. Ehhez is hozzájárultál.” – fejezte be beszédét.
Németh József, a Dr. Kotnyek István Kertbarát Kör elnökeként Pista bácsi életének azon részéről beszélt, amely a szőlő és a bor szolgálatáról szólt. A szőlő iránti szeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint az I. hegyháti birtokán kialakított több mint 100 szőlőfajtából álló gyűjteménye, amire nagyon büszke volt. A Szentgyörgyvári hegyi hegykapuk kialakításához is nagy segítséget nyújtott, az első hegyháti hegykapunál látható fa dombormű, mely a szőlőtőre feszített Krisztust ábrázolja, István ötlete volt, ami egyben a DA BIBERE borlovagrend egyik jelképe is.
Az ünnepség befejezéseként Dömötörffy Sándor, a Közművelődési és Városszépítő Egyesület elnöke hangsúlyozta: „Kotnyek István barátunk személye ma is egységesítő erő, a mai ünnepség, a szobor állítás egy városrész összefogásának eredménye. Végül Dr. Kotnyek Istvánné átadta az egyesület által alapított Dr. Kotnyek István Díjat Mátés Lászlónak és Kalamász Györgynek, akik hosszú időn keresztül kimagasló közéleti tevékenységet folytattak Miklósfa városrészért, illetve Nagykanizsáért. Az ünnepi köszöntőket követően a résztvevők a szoborparkba vonultak, ahol Dr. Pálfi Dénes nagymester és Dömötörffy Sándor leleplezte Dr. Kotnyek István mellszobrát. A koszorúzással és mécses gyújtással még nem fejeződött be az ünnepi program. A megjelenteket – közöttük a Letenyei és Tótszentmártoni Borbarát Egyesület tagjait – a Dr. Kotnyek István emlékkiállítás megnyitója és állófogadás várta.
Hogyan is mondta beszédében Dezső Ferenc nyugalmazott iskolaigazgató? – Itt van kőbe vésve tisztaság, tudás, hit. Ez legyen örök mementó. Ősz van, a szóló szőlő levele is lehullott már, csak venyigék, mint néma karok emelkednek az ónszínű ég felé. Kotnyek István gazdag múltja, egész pályája töltsön el bennünket megelégedéssel.
B.E.
Amiért innen a Pécsi Tanárképző Főiskolára jelentkezett, hosszabb kifejtést igényelne. Annyit azonban elmondhatunk, hogy tizenvalahány évesen számára az addig látott magatartási minták, életvitel-követések közül kettő volt elfogadható: a szülőké és az őt tanítóké. A szülőkét már nem választhatta, a tanítókéhoz még ragaszkodhatott. Így a tanári hivatást választotta. 1963-ban szerzett nappali tagozaton biológia-, földrajz-, mezőgazdaságtan szakos tanári oklevelet. A tanári pályát a Nagyrécsei Általános Iskolában kezdte. Kikerülve Nagyrécsére nagyon hamar találkozott az egyik legégetőbb pedagógiai problémával, a hátrányos helyzettel. A kép tovább élesedett, amikor meglátta a gyerekeket, megtudta, hogy sokan járnak be sárban, télben a környező, akkor még lakott pusztákról, szőlőhegyekről. Külön figyelmet szentelt a roma gyermekek helyzetének is. Észrevételeit egy tanulmányban is megfogalmazta. A közzétett anyag nagy figyelmet váltott ki, aminek eredményeként 1970-ben a Zalai Gyermek és Ifjúságvédelmi Hetek rendezvényeinek egyik előadója lett. Itt már nemcsak a látható és láthatatlan problémák ismertetésére került sor, hanem egy stratégia kidolgozásával a problémák enyhítésére is kísérletet tett. Így született az ország, sőt Európa első cigánykollégiuma Csapiban, 1973-ban. Az esélyegyenlőséghez való közelítést szolgáló pedagógiai programot több országban, Svédországban, Japánban, Szlovéniában, Németországban is tanulmányozták, vagy vették át.
Ahhoz, hogy 26 évesen már tanfelügyelővé nevezték ki, biztosan hozzájárult az is, hogy akkortájt kevés képesített (főként nappalin végzett) tanár dolgozott a nagykanizsai járás iskoláiban. Talán a gyerekekkel elért eredményeknek is köszönhetően került a Nagykanizsai Járási Tanács (Városi Bizottságának) Művelődésügyi Osztályára. Az állás elfogadásában az is közrejátszott, hogy így lehetőség kínálkozott a főiskolát kiegészítendő egyetemi továbbtanulásra is. 1973-ban a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett pedagógia szakos oklevelet, majd ugyanitt doktorált 1976-ban.
Ez az időszak egybeesett azzal, hogy a 70-es évek jelentős változásokat hoztak Zala megye tanügyében. Így lett nagy rábeszélést követően 1971-ben, 31 évesen a Nagykanizsai Járási Hivatal Művelődésügyi Osztályának vezetője. Ebben elmondása szerint a legjobb az volt, hogy óriási viták után tehették, amit a legjobbnak gondoltak, és ezt komoly elemzésekkel is alátámaszthatták.
Az életút közbülső állomásai: a házasságkötés, a gyerekek és az unokák. 1965-ben kötötte össze életét Sárvári Máriával, két gyermekük született Judit és Eszter. Felesége és most már mindkét gyermeke is pedagógus, valamennyien Nagykanizsán tanítanak.
Minden nap mesélt a gyermekeinek, soha nem múlhatott el este mese nélkül. Ezeket a meséket ő maga írta, ezért 60. születésnapjára lányai megrajzolták és megírták kedvenc meséjét: A nagy kerek erdő meséit, melynek kis rajzai ténylegesen a valóságban körülötte levő személyeket, állatokat ábrázolták.
Türelemmel viselt hosszú betegség után életének 69. évében 2009. november 12-én hunyt el.”
Az ünnepi köszöntők sorát egész Nagykanizsa tiszteletét hozva, és a polgármestert képviselve Balogh László, az OKISB elnöke kezdte. Személyes ismerőseként, mint példaembert emlegette Dr. Kotnyek Istvánt. Példaembert tanárságában, oktatási vezetőként Zala megyében. „Emlegethetjük példaemberségében neveléstörténészként is, hiszen a kanizsai gimnázium történetét 1920-tól a rendszerváltozásig ő írta meg, de ne felejtsük a szőlészt, borászt, kertészt sem, mert ez is összefügg a pedagógus mivoltával. Azt mondják, ahogy a kertészt a csemetefához fűzi valamiféle belsőséges viszony, így van ez a pedagógus és a gyermek közötti viszonnyal is. Mégiscsak a legfontosabb, hogy lokálpatrióta, példaember, és így lehetett díszpolgár is. Így lehet neki emlékműve. Pozitívan tudott gondolkodni betegségében és egészségében is. Szerénysége tiltakozna az ellen, hogy szobrot állítsanak neki, de örülne annak, hogy egy olyan erős közösség részese, kovásza, sója lehetett, és még most is az, mint a Miklósfaiak”.
Dr. Pálfi Dénes elnök, nagymester, a Da Bibere Zalai Borlovagrend vezetője Kotnyek Istvánra, csupa nagybetűvel az EMBER-re, az utolsó zalai néptanítóra emlékezett. A szakmával kapcsolatos történeteit elevenítette fel ezen a szép napon. Mint hangsúlyozta, elsők közt volt, aki kertbarát kört és borbírálatot szervezett Miklósfán. Nem azért tette, hogy érdemeket szerezzen vele, hanem azért, hogy segítse embertársait, akik fáradságos munkával megtermelték a jó bornak való alapanyagot, de technikai hiányosságaik voltak a bor készítésében, gondozásában. Azáltal, hogy a termelőkkel itt helyben mindezt megismertette, a munkájuk gyümölcse élvezetesebb és eredményesebb lett. Kotnyek István munkatársa lehetett, amikor a Zala Megyei Pedagógiai Intézetet vezette. De kenyeres pajtása is volt, hiszen amíg kanizsai osztályvezető volt, és hetente Zalaegerszegre utazott, soha nem mulasztotta el betérni a Pölöskei Fajtakísérleti Állomásra, és akkor mindig hozott egy-egy igazi kenyeret, ahogy ő mondta, mert Miklósfán sütik az igazi kenyeret. „Az sem véletlen, amikor egy jóízű kenyér van a kezemben, az íze és illata Pistára emlékeztet. Kedves, mosolygós, jóságos, derűs alkata nemcsak márványba faragva marad továbbra is köztünk, hanem szobor nélkül is megmarad emlékeinkben, gondolatainkban.” Végül megköszönte, hogy ismerhette, hogy barátja, rendtársa lehetett, és külön kiemelte, hogy somogyi létére mennyit tett a zöld Zaláért. „Nemcsak pedagógus voltál, hanem az eukarisztia embere is, mert eukarisztia kenyér és bor nélkül nincs. Ehhez is hozzájárultál.” – fejezte be beszédét.
Németh József, a Dr. Kotnyek István Kertbarát Kör elnökeként Pista bácsi életének azon részéről beszélt, amely a szőlő és a bor szolgálatáról szólt. A szőlő iránti szeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint az I. hegyháti birtokán kialakított több mint 100 szőlőfajtából álló gyűjteménye, amire nagyon büszke volt. A Szentgyörgyvári hegyi hegykapuk kialakításához is nagy segítséget nyújtott, az első hegyháti hegykapunál látható fa dombormű, mely a szőlőtőre feszített Krisztust ábrázolja, István ötlete volt, ami egyben a DA BIBERE borlovagrend egyik jelképe is.
Az ünnepség befejezéseként Dömötörffy Sándor, a Közművelődési és Városszépítő Egyesület elnöke hangsúlyozta: „Kotnyek István barátunk személye ma is egységesítő erő, a mai ünnepség, a szobor állítás egy városrész összefogásának eredménye. Végül Dr. Kotnyek Istvánné átadta az egyesület által alapított Dr. Kotnyek István Díjat Mátés Lászlónak és Kalamász Györgynek, akik hosszú időn keresztül kimagasló közéleti tevékenységet folytattak Miklósfa városrészért, illetve Nagykanizsáért. Az ünnepi köszöntőket követően a résztvevők a szoborparkba vonultak, ahol Dr. Pálfi Dénes nagymester és Dömötörffy Sándor leleplezte Dr. Kotnyek István mellszobrát. A koszorúzással és mécses gyújtással még nem fejeződött be az ünnepi program. A megjelenteket – közöttük a Letenyei és Tótszentmártoni Borbarát Egyesület tagjait – a Dr. Kotnyek István emlékkiállítás megnyitója és állófogadás várta.
Hogyan is mondta beszédében Dezső Ferenc nyugalmazott iskolaigazgató? – Itt van kőbe vésve tisztaság, tudás, hit. Ez legyen örök mementó. Ősz van, a szóló szőlő levele is lehullott már, csak venyigék, mint néma karok emelkednek az ónszínű ég felé. Kotnyek István gazdag múltja, egész pályája töltsön el bennünket megelégedéssel.
B.E.
(További képek a (galériában)
2012-11-05 12:11:00
forrás: http://www.kanizsaujsag.hu/
.gif)
