Magda a kertre nyíló ablak előtt állva sóhajtotta halkan:  de jó újra itthon lenni! Aztán megfordult és hangosan szólt a sürgő-forgó Edinának.
- A hét, általad nevesített cédrusodból ötöt látok. Mi történt a többivel, csak nem bejött a jóslatod?
- Bejött... - válaszolta Edina. - Azon a télen, amikor Edivel baj történt, a roppant tömegű hó kettéhasította a róla elnevezettet. A műtét után a fa is elpusztult. A mellette állót hiába locsoltam, kiszáradt. A mamája abban az évben hunyt el. De ne kérdezd a többit. A lényeg, hogy még megvannak.
Magda rejtélyesen, Edina pedig befelé mosolygott, miközben egy percre sem állt meg a keze. Magdát pár napra bízták rá, egy távoli és utolsó rokonának a temetése kapcsán, különben már nem jött volna Magyaroszágra.
Edina viszont előzetesen összecsipegetett információkat gyüjtött Magda kedvenceiről s annak alapján állította össze az ételsort. Szólt, hogy üljenek asztalhoz, szemével pedig a fiatal lánynak intett, hogy merje az aranysárga tyúkhúsleveset.
Magda összehúzott szemmel figyelte, hogy az asztaluknál foglalt helyet a lány , majd megkocogtatta a Zsolnay-tányért.
- Örökség?
- Nem. - válaszolta Edina. - Lehet, hogy hallottad, amikor elherdálásra kerültek a világhírű porcelángyáraink is, előtte akcióban árúsították a készleteket. Akkor jutottam hozzá, de nagyon ritkán használom, mert szeretném, ha az utókor is gyönyörködhetne benne.
 Annak idején én is ragaszkodtam néhány dologhoz, de ... - Magda a mondat befejezése helyett a lány felé nyújtotta üres tányérját.
- Magda néni! Fölforrósítsam? - kérdezte udvariasan a lány. Az idős hölgy bólintott, majd Edina felé súgta.
- Nálunk az ilyeneknek nem jutott hely az asztalnál.
- Elnézést, Magda, de Viviről még nem tudsz semmit. - válaszolt hangosan Edina. - A szomszéd lánya, francia szakra jár, s szeretne tőled egyet s mást megtudni, ha arra vetődne, ahol te élsz. Egyébként neki köszönhető, hogy időben elkészültünk a vacsorával, mert rengeteget segített. Tudod, őt nem a zacskós levesek elkészítésére tanította a mamája.
- No és milyen szinten beszéled a franciát, kislány? - kérdezte Magda felcsillanó szemmel. - Mert, ha jól, akkor társalkodónőként szívesen látnálak, ha Genfben jársz.
- Pár napig lakhatnék a néninél? - kérdezte Vivi leplezetlen örömmel.
- Azt nem mondtam. De csiszolhatnád fakuló tudásomat, ha naponta néhány órát magyarul is beszélgethetnénk.
Kínos cendben ettek tovább. Magda mindenből újra kért, lazított szoknyáján s végül végigkóstolta a maga elé húzott hatalmas süteményes tálcát, majd összegzésül mondta.
- Finom volt minden, de azért vagytok ti, magyarok ilyen kövérek mert zabáltok. Otthon egy sovány joghurtot eszem ebédre, majd halat vacsorára, mert úgy egészséges - fejezte be elpilledve.
Edina és Vivi öszenéztek. Alig ettek valamit, hiszen este nem is szoktak. Mindkettem ideális testsúlyúak voltak, ellentétben a kritizáló Magdával, aki enyhén szólva is túlsúlyos volt.
Magda, mintha megérezte volna, hogy túllőtt a célon, mézédes hangon érdeklődött.
- Edinám! Ebben az elherdált országban lehet még kapni abból a fütyülős barackpálinkából? Mert ha igen, vinnék belőle egy üveggel, aztán ha úgyis jössz, hozol majd újabbakat.
Edina jelezvén felkészülségét, apró pohárba máris töltötte a pálinkát.
- No az legyen a tiétek, nekem ebbe tölts légy szíves - mondta Magda a vizespoharát nyújtva.
Edinának harmadnapra elege lett Magdából, akinek egyre -másra újabb dolgok jutottak eszébe, amit meg kellett vásárolni. Ám a sok evéstől nehezére esett a járás, így azt is elvárta, hogy helyette vegyék meg a kért holmikat. Lehetőleg olcsón a drágát is, hiszen itt a herdálás úgyis folytatódik.
A reptér felé, az autóban már csak a híreket hallgatták, amik éppen Izrael által a gázai övezet bombázáról s azok következményeiről szóltak. Sok volt a palesztin sebesült, halott, közöttük gyerekek.
- Valahogy meg kell védenünk magunkat! - horkant fel Magda a hírekre reagálva.
Edina halkan káromkodott egyet, majd figyelmüket elterelte a gépbe való beszállásra szólítás.
- Várlak a fütyülössel! - búcsúzott Magda, csókot dobva a semmibe, majd eltűnt a beszálló folyosón.
Két hónap múlva Edina szállt le a genfi reptéren, onnan taxival Magdához, aki otthon várta. Előkerült a két üveg pálinka, néhány doboz erős magyar cigaretta, erdélyi, kézzel hímzett terítők és sok egyéb más. Magda közben harmatgyenge kávét főzött, mellébiggyesztett két csapvizes poharat. Bekapcsolta a videot s elmerült a csodás Budapest látványában.
Edina elélebbentette a kért terítőt.
Magda végigmustrálta, majd megjegyezte:
- Sokba kerülhet ez nekem!
Edina leforrázva érezte magát és már azt is megbánta, hogy meglátogatta Magdát.
- Na együnk - mondta Magda és Edina tányérjára helyezett két vékony csík húst, mellé elázott tésztát.
- Ezt úgy edd, hogy bélszín. - mondta dühösen Magda, mintha megbánta volna a drága húsféleség megvételét.
Edinának összeszorult a gyomra, egyébként sem ízlett neki sem a hús, sem a gusztustalan köret. Magda nem törődött vele. A mélyhűtőből elővett, süteménynek csúfolt valamit Edina visszautasította.
Közben megcsörrent a még Pestről hozott bakelit telefon.
- Jövő szombaton érek rá drágám, akkor jöhetsz. Hozz húst és valami köretnek valót. Én adom a magyar pálinkát és kapsz még egy kávét is tőlem, így egálban leszünk, igaz? - kérdezte Magda, majd helyére tette a kagylót.
- A lányom volt - szólt Edina felé -. Tudod itt előre kell szólni, nincs az, mint nálatok, hogy "erre jártam, felugrottam". Itt rend van. Igazságosan elosztjuk a költségeket, mert mi nem herdálunk, mint ti.
- És ha a lányod ma szeretett volna veled beszélni? - kérdezte Edina.
- Ah, ez is olyan magyar butaság. Minek annyit fecsegni, másoktól függni, pedig nem szabad. Előbb-utóbb ugyis megoldódnak a gondok.
- Úgy ám! - válaszolta Edina és gyorsan elbúcsúzott a vérig sértődött Magdától. Belül tudta, érezte, hogy örökre.



Viola Anna 
kép: Boris Vanessza alkotása