A retró jegyében a bajcsai Kulturális Egyesület szeptember 15-én „falunapot” szervezett a városrészben. 

A szabadtéri rendezvényen a hivatalos kezdési időpontra megtelt a kultúrház előtti tér. Az egyesület elnökének rövid bevezetője után városunk polgármestere Cseresnyés Péter nyitotta meg a rendezvényt. Ezt követően több mint kétórás rendkívül színes, változatos kulturális műsor következett. Közben elkészült az adományokból készített halászlé, birkapörkölt, gulyásleves, valamint a rendezvény végéig folyamatosan volt kapható prósza és lángos.

 Rendkívül figyelemre méltó volt, hogy az egyesület új vezetésének nagyszerű szervező munkájának köszönhetően eddig soha nem látott létszámban vettek részt a település lakói a legkisebbektől a legidősebbekig. A városrész képviselőjének Tóth Nándor valamint a sok önkéntes segítségével egy zökkenőmentes, gördülékeny rendezvénynek voltunk szemtanúi, résztvevői.
A kulturális műsor végén tombolahúzásra került sor. Jól példázza a rendezvény sikerét, hogy 770 tombolát és 230 támogatói jegyet sikerült eladni. A színes rendezvényt hajnali öt óráig tartó bál zárta.
Ennek a cikknek a megírásához az vezetett, hogy a saját valamint a résztvevők nevében köszönetüket fejezzük ki az egyesület új vezetőinek név szerint Pintér Gabriella elnöknek, Weinhoffer Zita elnökségi tagnak, Farkas Csabánénak (Timi) az ellenőrző bizottság vezetőjének áldozatos munkájukért.
Bebizonyították, hogy lehet olyan rendezvényt is tartani ahol különböző gondolkodású emberek együtt tudnak szórakozni és jól érezni magukat.
Szolgáljon ez tanulsággal az olyan városi politikusoknak, mint Marton István, dr.Fodor Csaba és Sajni József.
Uraim, lehet követni a példát.
Köszönettel a szervezőknek: Vukics József


2012-09-25 11:12:00